A pénzforgalmi adózás

A pénzforgalmi adózás

 

A pénzforgalmi adózás szabályait az áfa törvény –igaz elég szűken- és csak a fizetendő adó vonatkozásában mindig ismerte: halasztásra jogosultság illeti meg azokat az adóalanyokat, akik pénzforgalmi szemléletben vezetik nyilvántartásaikat, illetve azokat is, akik költségvetési módosított teljesítési szemléletben könyvelnek. (pl. egyéni vállalkozók, költségvetési szervek) [Áfa tv.61.§ )]

Ez azt jelenti, hogy ezek az adóalanyok az általuk áthárított adó megfizetéséről nem az adott ügyletre vonatkozó teljesítési napon, hanem az ellenérték feléjük történő megtérítésének napján, de legkésőbb a teljesítési időpontot követő 46. napon gondoskodhatnak.

Olyankor amikor a halasztásra jogosult adóalany nem az ellenérték egészét, hanem annak csak meghatározott részét kapja meg, akkor a megfizetett rész erejéig a halasztás lejár.

A halasztás határideje a törvény 61.§-ának alkalmazása során a teljesítés napjától számított 45 nap. Ez azt jelenti, hogy az ügylet áfatörvény szerinti teljesítésének napjától számított 46. napon a fizetendő adó teljes összegét a halasztásra jogosult adóalanynak abban az esetben is meg kell állapítania, ha eddig az időpontig az általa teljesített ügylet ellenértékét nem, vagy csak részben fizették meg.

Ha a halasztásra jogosult adóalany jogállásában olyan változás következik be, amelynek következtében tőle adófizetés már nem követelhető, pl. alanyi adómentességet választ, vagy megszűnik az áfa-alanyisága, akkor az alanyi adómentesség kezdetének napját, illetve az adóalanyiság megszűnésének napját megelőző nappal a halasztás a törvény erejénél fogva lejár. Lejár, függetlenül attól, hogy az ellenértéket még teljes egészében nem térítették meg, illetve a 45 nap sem telt még le

 

Áfa törvény „XIII/A. FEJEZET PÉNZFORGALMI ELSZÁMOLÁS”
  1. Hogyan működik?

A pénzforgalmi adózás választása esetén adózó a belföldön, teljesített összes termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása után a fizetendő áfát az adót is tartalmazó ellenérték jóváírásakor, kézhezvételekor állapítja meg. 196/B(2)a)

Ha az ellenértéket nem megfizetik, hanem az abból származó követelést engedményezi vagy elengedi az adóalany vagy a követelése bármilyen más módon szűnik meg akkor is AFK keletkezik. [Áfa tv. 196/B(3)b)]

A termék beszerzéséhez szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódóan rá áthárított adó levonásának jogát legkorábban abban az adómegállapítási időszakban gyakorolja, amelyben az adót is tartalmazó ellenértéket megfizette. [Áfa tv. 196/B(2)b)

Az adólevonási jog keletkezése tehát az általános szabályok szerint alakul, csak annak gyakorlásának időpontja tolódik el.

A részletekben történő fizetéskor mind a fizetendő adó mind a levonható adó mértéke a megfizetett részlet összegéhez igazodik. [Áfa tv. 196/B(3)a)]

A pénzforgalmi adózás csak egyenes adózás esetén értelmezhető ui. a törvény úgy fogalmaz, hogy az adóalany az „általa … teljesített… termékértékesítése… után fizetendő adót”

Az adófizetés halasztásának a feltétele, hogy a számlán a pénzforgalmi elszámolás tényét fel kell tüntetni. Ha azt nem tüntetik fel akkor a fizetendő adó arra a termékértékesítésre szolgáltatás-nyújtásra vonatkozóan nem halasztható. [Áfa tv. 196/B(4)]

A számla kötelező adattartalma a „pénzforgalmi elszámolás” szövegrész. [Áfa tv.169.§ h)]

A levonható adót kizárólag a megfizetett összeg erejéig gyakorolhatja! [Áfa tv. 119.§]

 

  1. Ki választhatja a pénzforgalmi adózást?

2. a) A kisvállalkozások.

Tehát az az adózó aki a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Kkv.) rendelkezései szerint a tárgy naptári év első napján kisvállalkozás, vagy annak minősülne, ha a Kkv. hatálya alá tartozna. [Áfa tv 196/B.§(1)a)]

Itt a vagylagos feltétel azokra vonatkozik, akik egyrészt azért nem tudják teljesíteni a Kkv-adó tv-ben foglalt feltételeket, mert újonnan alakultak (időbeli feltétel), másrészt viszont teljesítik ugyan az előírt feltételeket, azonban nem tartoznak a Kkv tv. személyi hatálya alá (elsősorban az egyéni vállalkozókat kell ide érteni).

  1. b) A pénzforgalmi adózás alkalmazásának összegszerű feltétele:

Az adóalany összes termékértékesítésének, és szolgáltatásnyújtásának az ellenértéke adó nélkül számított és éves szinten göngyölített összege

a) sem a tárgy naptári évet megelőző naptári évben ténylegesen,

b) sem a tárgy naptári évben ésszerűen várhatóan, illetve ténylegesen

nem haladja meg a 125 000 000 forintnak megfelelő pénzösszeget. [Áfa tv 196/C.§(1)]

  1. c) A pénzforgalmi adózás értékhatárába nem számít bele
  • a tárgyi eszközként használt termék értékesítése,
  • az immateriális jószágok értékesítése, illetve a vagyoni értékű jog végleges átengedése (akkor is ha az nem immateriális jószágként van nyilvántartva, mert pl. ingatlanhoz kapcsolódik),

Az indok, ami miatt a tárgyi eszköz, valamint az immateriális javak értékesítését nem kell számításba venni az az, hogy ezek nem minősülnek az adóalany napi gazdasági tevékenysége részének. Emiatt indokolatlan lenne, hogy befolyással bírjon arra, hogy az adóalany pénzforgalmi szemlélet szerint teljesítheti-e a rendszeres ügyletei után az adókötelezettségét. [Áfa tv 196/C.§(1)]

  • a termék közösségen belüli értékesítése,
  • a tv. 85. § (1) bekezdése szerinti adómentes termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás,
  • a 86. § (1) bekezdés a)–g) pontjai szerinti adómentes, kiegészítő jellegű szolgáltatásnyújtás ellenértéke.

Ezeket pedig azért nem kell számításba venni, mert ezek után mivel adómentesek ezért nem keletkezik áfa fizetési kötelezettség, amely a teljesítési szemléletű főszabály helyett az ellenérték megtérítéséhez igazodna.

A törvény szerint az adóalany a pénzforgalmi elszámolást ugyan a belföldön teljesített ügyleteire választhatja, viszont a 125 milliós értékhatárba valamennyi az előbb fel nem sorolt , így pl. a külföldi teljesítési helyű vagy fordított adózás alá eső ügyleteinek ellenértékét is be kell számítani.

 

  1. Ki nem alkalmazhatja a pénzforgalmi adózást?
  • Aki nem felel meg az előbbi (2. pont) feltételeknek.
  • Nem alkalmazhatja a pénzforgalmi adózást a vállalkozás, ha alanyi mentességet választott 196/.§(1)c)

 

  1. A fizetendő adó halasztására vonatkozó rendelkezést bizonyos esetekben nem lehet alkalmazni.

A tv. által felsorolt esetek:

Ha adózó a tv. 10. § a) pontja alapján értékesít vagy a  tv. 89. §-a (közösségi értékesítés) szerinti értékesít.

4. a) A 10.§ a) pontja szerinti ügyleteknek (pl. a zárt végű lízingügyleteknek), az a sajátosságra hogy ezek esetében a birtokba adáskor a teljes ügyletérték után azonnal, egy összegben keletkezik az adófizetési kötelezettség, függetlenül attól, hogy az ellenérték megfizetése részletekben történik.

4.b) Ugyancsak nem tartoznak a pénzforgalmi szabályozás alá az Áfa-tv. 89.§-ában szabályozott adómentes Közösségen belüli termékértékesítések. Ennek az az indoka, hogy legyen meg az összhang az adózó és a más tagállambeli beszerző adóalany összesítő nyilatkozata között.

Nem lehet alkalmazni továbbá a pénzforgalmi elszámolást ha az adózó a törvény Második részében meghatározott különös rendelkezést alkalmaz valamely értékesítésére vagy szolgáltatásnyújtására: alanyi mentesség; mezőgazdasági tevékenységet folytató adóalanyra vonatkozó különös szabályok; utazásszervezési szolgáltatásra vonatkozó különös szabályok; használt ingóságokra műalkotásokra stb.-re vonatkozó szabályok; befektetési aranyra vonatkozó különös szabályok.

És értelemszerűen nem alkalmazhatók a pénzforgalmi adózás speciális rendelkezései az Áfa tv. 11.§-a és a 14.§-a szerinti vélelem alapján ellenérték fejében teljesített adókötelesnek minősülő ügyletekre sem (ezek az ingyenes ügyletek: ezeknek a kapcsán ugyanis ellenértékről, ill. annak jóváírásáról, kézhezvételéről nem beszélhetünk). [Áfa tv 196/B.§(2)a)]

 

  1. A pénzügyi teljesítéstől függetlenül adófizetési kötelezettség keletkezik:

5. a) Ha az értékesítés a 125 milliós értékhatárt meghaladja, [Áfa tv 196/F(1)b)];

5. b) Ha a 125 milliós értékhatár meghaladása miatt keletkezik AFK akkor az adóalany a pénzforgalmi elszámolást nem alkalmazhatja az olyan termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása esetében sem, amelynek ellenértékével meghaladja a pénzforgalmi elszámolás választására jogosító felső értékhatárt. Ebben az esetben a pénzforgalmi elszámolás választásának jogával a megszűnés évét követő második naptári év végéig nem lehet alkalmazni. [Áfa tv 196/F(2)-(3)]

A pénzügyi teljesítéstől függetlenül adófizetési kötelezettség keletkezik akkor is:

5. c) Ha a teljesítés és a fizetendő adó megállapítása között történik valami:

5. c) 1.) a törvényben szabályozott jogállásában olyan változás történik, amelynek eredményeként tőle adófizetés nem lenne követelhető. Ilyenkor az adófizetési kötelezettség a jogállásváltozást megelőző naphoz igazodik. Ilyen eset pl. amikor az adóalany a tárgy naptári évet követő évre alanyi mentességet választ. (alanyi mentesség választása esetén előző év december 31-én keletkezik AFK ).

5. c) 2.) felszámolási, végelszámolási vagy kényszertörlési eljárás alá kerül. Ekkor az adófizetési kötelezettség a tevékenységet lezáró bevallásban keletkezik.

5. c) 3.) tevékenységét szünetelteti, pl. az EV a tevékenységét szünetelteti.

5. c) 4.) vagy az adózó a 5. c) 2.) pont szerinti eljárás nélkül jogutód nélkül megszűnik,

Az utóbbi 2 esetben az adófizetési kötelezettség az adózás rendjéről szóló tv. szabályainak megfelelően, a soron kívüli benyújtandó adóbevallásban keletkezik. [Áfa tv. 196/B.§(5)]

 

  1. A pénzforgalmi áfától eltérő levonási jog

Meghatározott esetekben a levonási jogot nem a pénzforgalmi szemlélet szerint gyakorolhatja az adóalany, hanem az általános szabályok szerint:

6. a) ha az adózó törvényben szabályozott jogállásában olyan változás történik, amelynek eredményeként előzetesen felszámított adó levonására nem jogosult. Ilyenkor az adólevonási jogot a jogállás-változást megelőző napon gyakorolhatja.

6. b) ha az adózó felszámolási, végelszámolási vagy kényszertörlési eljárás alá kerül. Ilyenkor adólevonási jog a tevékenységet lezáró bevallásban.

6. c) ha az adózó tevékenységét szünetelteti, vagy

6. d) a 6. b) pont szerinti eljárás nélkül jogutód nélkül megszűnik,

Az utóbbi 2 esetben az adólevonási jog az adózás rendjéről szóló tv. szabályainak megfelelően, a soron kívüli benyújtandó adóbevallásban keletkezik. [Áfa tv. 196/B.§(6)]

 

  1. A pénzforgalmi adózás megszűnhet adózó döntésétől függően illetve a döntésétől függetlenül is.

7. a) a naptári év utolsó napjával, ha az adóalany a pénzforgalmi elszámolást a tárgy naptári évet követő naptári évre nem kívánja alkalmazni;

7. b) a pénzforgalmi elszámolás választására jogosító értékhatár meghaladásának napját követő nappal, ha a tárgy naptári évben a tényadatok alapján a 196/C. § (1) bekezdés b) pontjában említett feltétel nem teljesül;

7. c) a naptári év utolsó napjával, ha az adóalany a tárgy naptári évet követő naptári év első napján nem minősül a 196/B. § (1) bekezdés a) pontja értelmében kisvállalkozásnak;

7. d) az eljárás jogerős elrendelését megelőző nappal, ha az adóalany csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy kényszertörlési eljárás hatálya alá kerül;

7. e) az adóalany tevékenységének szüneteltetését megelőző nappal. [Áfa tv. 196/F(1)]

Előfordulhat olyan eset is amikor a pénzforgalmi adózás időszakában teljesített ügyletek után az adózó pénzét csak azután kapja meg amikor már nem a pénzforgalmi elszámolás szerint áfázik. Ilyenkor a törvény azt mondja, hogy az adóalany a pénzforgalmi elszámolás alatt teljesített ügyletei után abban az esetben is az ellenérték megfizetéséhez igazítottan fizetheti meg az áfát, ha annak megtérítése már a pénzforgalmi elszámolás megszűnését követő időpontra esik. Pl. 2 szla: 1. = 100 millió; 2. = 26 millió => megszűnt a pénzforgalmi elszámolás. A 26 millió után az adót a teljesítéskor fizeti meg. Ha a 100 millió eddig még nem, folyt be, akkor az adót az után kell megfizetni miután az befolyt. 196/F.§ (4).

 

  1. Számlamódosítások

A törvény rendelkezik a pénzforgalmi adózás alkalmazása esetén a számlamódosításokról is.

  1. a) Amikor pénzmozgás is követi a számlamódosítást:

Ha nő a fizetendő áfa:

A pótlólagos áfafizetési kötelezettség és levonási jog gyakorlása a pénzforgalmi elszámolás általános szabályai szerint alakul, vagyis az ellenérték megfizetéséhez kötődik. [Áfa tv. 196/B.§(2)cb)]

Ha csökken a fizetendő áfa

Amikor az adófizetésre kötelezett adóalany fizetendő adója utólag csökken, és ezzel egyidejűleg a terméket beszerző, szolgáltatási igénybevevő adóalanynak pótlólagos fizetési kötelezettsége keletkezik, akkor abban az adó-megállapítási időszakban kell elvégezni, amelyben az ellenérték (vagy egy részének) visszatérítése megtörténik. [Áfa tv. 196/B.§(2)ca)]

  1. b) Amikor nem követi tényleges pénzmozgás a számla módosítását

Az olyan számlamódosítások esetén, amikor az adót is tartalmazó (bruttó) ellenérték nem, csak a fizetendő adó változik, az Áfa-tv. általános szabályai szerint kell eljárni.

Tehát pl. amikor az adóalany tévesen normál adómértéket alkalmazott a 18%-os kedvezményes kulcs alá tartozó termék értékesítésekor. Fordított esetben pedig, amikor pl. tévesen 5%-os áfát számított fel 27% helyett, úgy önellenőrzéssel kell eleget tennie a pótlólagos adófizetési kötelezettségének. Az említett szabályok értelemszerűen csak az olyan ügyletek számlamódosításaira vonatkoznak, melyekhez korábban pénzmozgás kapcsolódott.

 

  1. A pénzforgalmi adózást választó adózók partnereire vonatkozó rendelkezések.

A pénzforgalmi adózás esetén a számlát befogadó adóalany csak akkor állíthatja be a számlát a levonható adójába, ha azt már kifizette.

A számlát befogadó adóalany onnan tudja, hogy így kell eljárnia, mivel a számla kötelező tartalmi kelléke a „pénzforgalmi elszámolás” szövegrész.

A NAV köteles a honlapján közzétenni a pénzforgalmi elszámolást választó adózók esetén a választás tényét valamint a választás kezdő és befejező időpontját.

A pénzforgalmi adózás bejelentése az általános szabályok szerint történik.

2022.12.11.

 

KapcsolatMonok Tamás
Várom megkeresését az alábbi elérhetőségek egyikén.
AVANTAGEHeadquarters
Organically grow the holistic world view of disruptive innovation via empowerment.
OUR LOCATIONSWhere to find us?
https://monoktamas.hu/wp-content/uploads/2019/04/img-footer-map.png
GET IN TOUCHAvantage Social links
Taking seamless key performance indicators offline to maximise the long tail.

Copyright. Minden jog fenntartva.

Készítette /Üzemelteti: Reklámszervezés