Transzferár-kiigazítás és áfa: az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlata

 

Az Európai Unió Bírósága két közelmúltbeli ítéletben pontosította, mikor kerülhet áfa hatálya alá egy vállalatcsoporton belüli transzferár-kiigazítás. A C-726/23. számú Arcomet Towercranes ügy és a C-603/24. számú Stellantis Portugal ügy első pillantásra eltérő eredményre jutott: az egyik esetben a kiigazítás szolgáltatás ellenértékének minősült és így áfa alapot képzett, a másikban főszabály szerint nem. A két döntés azonban nem mond ellent egymásnak. Együttesen egy világos vizsgálati rendszert rajzolnak ki.

A legfontosabb tanulság, hogy a transzferár-kiigazítás önmagában nem áfás de nem is automatikusan áfamentes. A minősítés attól függ, mi a kiigazítás valódi gazdasági és kereskedelmi tartalma.

 

Az Arcomet-ügy: szolgáltatás állt a kiigazítás mögött

Az Arcomet-csoporton belül egy belga társaság kereskedelmi és irányítási jellegű tevékenységeket végzett a román csoporttag javára, valamint meghatározott gazdasági kockázatokat viselt. A felek olyan díjazási mechanizmust alkalmaztak, amely a román társaság nyereségét egy előre meghatározott tartományhoz igazította.

A kiigazítás alapja az volt, hogy megnézték, mekkora nettó nyereséget ér el a román leányvállalat (Arcomet Románia), és ezt összevetették az általa elérhető – a felek által előzetes megállapodásban meghatározott-  szokásos piaci nyereség sávjával ( −0,71% és 2,74% közötti tartomány).

Ha a román leányvállalat a tényleges nyeresége a sáv felső széle fölé ment, az anyavállalat (Arcomet Belgium) „éves kiegyenlítő” számlát állított ki a román leány felé a 2,74% feletti többletnek megfelelő összeget tartalmazóan; ha a nyereséghányad a sáv alsó széle alá esett, akkor fordítva: az Arcomet Románia állított ki „kiegyenlítő” számlát az anyavállalat felé a „többletveszteség” fedezésére; ha pedig a nyereséghányad a sávon belül maradt, nem történt számlázás. A mechanizmust – beleértve, hogy minden év végén kell elvégezni a kalkulációt és kiállítani az éves kiegyenlítő számlát – a felek a közöttük létrejött szerződésben tételesen rögzítették, így a változó összeg ellenére a számítás előre meghatározott, objektív szabályok szerint történt.

Az EUB szerint ebben az ügyben a felek között egy kifejezett szolgáltatási szerződés állt fenn. Az anyavállalat vállalta, hogy meghatározott kereskedelmi és vezetési szolgáltatásokat (stratégia, tervezés, szerződéskötés stb.) nyújt a leányvállalatnak. A transzferár-módszer (profit-kiigazítás) csupán ezen ténylegesen elvégzett szolgáltatások díjazásának kiszámítási módja volt, tehát nem lehetett a fizetést egyszerű nyereségkorrekciónak tekinteni.

A Bíróság ezért arra jutott, hogy közvetlen kapcsolat állt fenn a szolgáltatás és a fizetett összeg között. A transzferár-mechanizmus alapján meghatározott összeg így áfa szempontjából szolgáltatás ellenértékének minősülhetett, és emiatt áfa alapot képzett.

Az ítélet fontos megállapítása, hogy az OECD transzferár-módszereinek alkalmazása nem dönti el az általános forgalmi adó kezelését. Attól, hogy egy összeget a szokásos piaci ár elvének biztosítása érdekében számítanak ki, még lehet egy tényleges szolgáltatás díja.

 

A Stellantis-ügy: a haszonkulcs biztosítása önmagában nem szolgáltatás

A Stellantis Portugal ügyben a portugál társaság a General Motors csoport tagjaként autókat vásárolt a csoport gyártóitól amelyeket független portugál márkakereskedőknek adott tovább.

Az értékesített autók garanciális, visszahívási és közúti segítségnyújtással kapcsolatos javításait a márkakereskedők végezték, és azok költségeit a portugál adózónak számlázták tovább.

Az utólag így felmerült költségek miatt -a General Motors csoporton belüli transzferár-megállapodás alapján- a gyártók utólag módosították (kiigazították) az autók vételárát annak érdekében, hogy a Stellantis számára egy előre meghatározott haszonkulcsot biztosítsanak.

A kiigazítás során az adózó valamennyi releváns költségét figyelembe vették így például a működési költségeit is, többek között pl. a személyzeti, a villamosenergia- és a marketingköltségeket is.

Az EUB felé feltett kérdés az volt, hogy a forgalmazó által viselt javítási költségek alapján kapott kiigazítás a gyártóknak nyújtott szolgáltatás ellenértékének tekinthető-e.

Az EUB szerint önmagában ez még nem minősül ellenérték fejében végzett tevékenységnek. A rendelkezésre álló iratokból nem volt megállapítható olyan jogviszony, amelyben a Stellantis kötelezettséget vállalt volna arra, hogy a gyártóknak javítási szolgáltatást nyújt, a gyártók pedig vállalták volna, hogy ezért a transzferár-kiigazítás formájában díjat fizetnek. A mechanizmus elsődleges célja a forgalmazó haszonkulcsának biztosítása volt.

A Bíróság ugyanakkor nem zárta ki teljesen az áfakötelezettséget. Ha a nemzeti bíróság további bizonyítékok alapján mégis megállapítja a szolgáltatási jogviszonyt, a kölcsönös kötelezettségeket és a közvetlen kapcsolatot, a kiigazítás szolgáltatás ellenértékévé és így az általános forgalmi adó alapjává válhat.

 

Hol tart tehát az ítélkezési gyakorlat?

A két ítélet alapján az EUB megközelítése egyértelműen ügyletspecifikus. Nem a könyvelési megnevezés, a jóváíró vagy terhelő értesítés, illetve a transzferár-számítás módja a döntő.

A következő kérdéseket kell megvizsgálni:

Van-e a felek között olyan jogviszony, amely kölcsönös kötelezettségeket tartalmaz? Azonosítható-e konkrét szolgáltatás? A kiigazítás ténylegesen e szolgáltatás díjazása-e? Fennáll-e közvetlen kapcsolat a szolgáltatás és a fizetés között?

Ha ezekre a kérdésekre igen a válasz, a transzferár-kiigazítás áfa hatálya alá tartozó ellenérték lehet.

Ha a kiigazítás pusztán egy előre meghatározott nyereségszint vagy haszonkulcs elérését szolgálja, és mögötte nem igazolható külön szolgáltatási jogviszony, önmagában nem válik szolgáltatás ellenértékévé.

A vállalatcsoportok számára ebből az következik, hogy a szerződések, a ténylegesen végzett tevékenységek és a kiigazítás számítási logikája együttesen határozzák meg az ügyletek áfájának kezelését. Ugyanaz a „transzferár-kiigazítás” megnevezés eltérő áfa következményekhez vezethet attól függően, milyen valós gazdasági kapcsolat áll mögötte.

2026.07.12.