Közösségen belüli termékértékesítés igazolása

 

Az Európai Unió Bírósága a mai napon tette közzé a C-639/24. sz. ügyben (FLO VENEER d.o.o. horvát adózó) hozott ítéletét, amely a közösségen belüli termékértékesítés igazolásának témájában jelöli ki a követendő eljárást és egyben ráerősít az eddigi gyakorlatra.

A közösségen belüli termékértékesítés áfamentességének az egyik feltétele, hogy az értékesítő bizonyítani tudja, hogy az áru valóban elhagyta az indulási tagállamot, és egy másik EU-tagállamba került.
Sokan úgy gondolták, hogy a kiszállítás megtörténtének igazolásaként kizárólag a 282/2011/EU végrehajtási rendelet (a továbbiakban: VHR) 45a. cikkében előírt dokumentumokat – például CMR-t, hajóraklevelet, biztosítási kötvényt, fuvarozói nyilatkozatot stb. – fogadhat el az adóhatóság.
Az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: EUB) legújabb ítélete viszont egyértelműen kimondta, hogy a VHR 45a. cikke nem jelent kizárólagos felsorolást, hanem a közösségen belüli értékesítés igazolására bármilyen más bizonyíték is benyújtható, amelyből megállapítható a tényleges kiszállítás.

Mit jelent ez a gyakorlatban?
Az EUB szerint a VHR 45a. cikke azokat az eseteket határozza meg, amelyekben vélelmet kell alkalmazni, de nem sorolja fel kimerítően a közösségen belüli termékértékesítés fennállásának megállapításához szükséges bizonyítékokat.
Ha a vállalkozás nem rendelkezik a VHR-ben felsorolt dokumentumokkal, akkor nem tagadható meg automatikusan az adómentesség, az adóhatóságok kötelesek a vélelem feltételeitől eltekintve is értékelni minden egyéb előterjesztett bizonyítékot annak meghatározása érdekében, hogy a termékeket valóban elfuvarozták-e egy másik tagállam területére.

Ez az értelmezés összhangban áll az uniós jog egyik legfontosabb alapelvével, az adósemlegesség elvével: egy adminisztratív vagy formai hiba nem foszthatja meg a vállalkozást az adómentességtől, ha a valóságban a közösségen belüli termékértékesítés ténylegesen megtörtént.

2025.11.13