Számlázás nemzetközi ügyletek esetén 
A számlázás nemzetközi ügyletek esetén az Áfa-törvény X. fejezete ad útmutatást. Itt került meghatározásra, hogy a határokon átnyúló ügyletek számlázására vonatkozó kötelezettségek esetében mely tagállam szabályait kell alkalmazni.
Főszabályként a számlázásra annak a tagállamnak a szabályai vonatkoznak, ahol az ügyletet teljesítették.
Ez a főszabály vonatkozik a közösségen belüli adómentes termékértékesítésekre is.
Mivel a közösségi értékesítések belföldön teljesülnek azért ezekre a magyar számlázási szabályok vonatkoznak. De ez fordítva is igaz amikor közösségen belüli termékbeszerzésben vesz részt a magyar adózó, akkor a számlát kibocsátó áfa alany a saját tagállama szerinti szabályokat alkalmazza a kibocsátott számlára. (158/A§(1))
Kivétel a főszabály alól ha a számlakibocsátásra kötelezett nem telepedett le abban a tagállamban, ahol az ügyletet teljesítette (pl. amikor a szolgáltatásnyújtója magyar az igénybevevője pedig külföldi és a magyar adózó nem telepedett le a teljesítés helye szerinti tagállamban) és a terméket beszerző vagy a szolgáltatást igénybe vevő az adófizetésre kötelezett. Ilyenkor a számlakibocsátásra kötelezett a saját letelepedettsége szerinti tagállam számlázási szabályait alkalmazza.
Pl. ha egy magyar adóalany egy 37.§ szerinti szolgáltatást nyújt a román adóalanynak, amely után az adó fizetésre kötelezett a román, akkor a magyar adóalanynak a magyar számlázási szabályokat kell alkalmazni.
A kivételnek az a jelentősége, mert a főszabály nehezen tudna érvényesülni akkor, ha a nyújtó fél a teljesítés helyének tagállamában nincs letelepedve, ott még telephellyel sincs jelen, így nem biztos, hogy ismerheti azon tagállam számlázásra vonatkozó szabályait -illetve azok megismerése számára nehézségekbe ütközhet- ahol a teljesítés az Áfa-törvény alkalmazásában megvalósul. (158/A§(2))
Amennyiben azonban a nyújtó fél a teljesítési hely tagállamában nincs letelepedve, és az adó megfizetésére a megrendelő kötelezett, és megbízás alapján alapján az ügylettel kapcsolatos számlát is a megrendelő bocsátja ki (tehát „önszámláz”) akkor a tényleges teljesítési hely teljesítési hely tagállamának számlázási szabályait kell alkalmazni, hiszen a nyújtóval kötött megállapodás alapján az a megrendelő fog számlázni, aki hazájában tisztában van – illetve tisztában kell legyen – az ottani számlázási szabályokkal.
Ez a kivétel szabály tehát a főszabályra mutat vissza, azaz ilyen esetben a számlázás során a főszabályt – teljesítés helyének szabályait – kell alkalmazni. (158/A§(3))
Tehát pl. az előző példát úgy módosítjuk, hogy a román adóalany szolgáltatást vesz igénybe egy magyar adóalanytól és az után a románnak kell megfizetnie az adót (mivel ő volt a megrendelő) és a román megállapodás alapján saját magának bocsátja ki a számlát (tehát önszámláz), akkor a román adózónak a román szabályok szerint kell kibocsátani saját magának a számlát.
És ez fordítva is igaz: ha a magyar adóalany vesz igénybe EU-ban letelepedett adóalanytól szolgáltatást ami után a neki kell megfizetnie az adót (tehát a magyar adózó a szolgáltatás megrendelője) de megállapodás alapján az ügyletről a számlát saját magának a magyar adózó bocsátja ki akkor arra a számlakibocsátásra a magyar szabályokat kell alkalmazni.
Ennek a szabálynak az alkalmazása szempontjából úgy kell tekinteni az adóalanyt, mint aki adott országban nincs letelepedve, ha rendelkezik ott ugyan állandó telephellyel, de ez a telephely nem érintett a vizsgált ügylet teljesülésében.
Ezek a szabályok azonban nem vonatkoznak a számlák megőrzésére, ott mindig a nyújtó fél tagállamának a szabályait kell alkalmazni.
2022.10.23
