Pénzügy feladatok megoldással – Tőkeköltség, tőkeszerkezet
Tőkeköltség, tőkeszerkezet – 01
A Kacsalábonforgó Ingatlanbefektetési Rt. ingatlanbefektetési társaságokba ruházott be, kétféle részvényt bocsát ki. Az Rt. folyamatosan figyelemmel kíséri a piaci várakozásokat. Az első évre vonatkozó adatok egy része elveszett, így a gazdasági vezető csak úgy tudja
elkészíteni az Rt. következő két évi gazdálkodására vonatkozó stratégiai üzleti tervet, ha a hiányzó adatokat kiszámolja.
Az első év vonatkozásában nem tudja, hogy a törzsrészvények évi várható hozama hogyan alakul. Az elsőbbségi részvények évi várt hozama ismert, 16 %, a vállalat számára kölcsönt évi 13 %-ért folyósítanak. Az első évben a kölcsön aránya a második évi érték másfélszerese,
az elsőbbségi részvények mennyisége a törzsrészvényekének 70%-át teszi ki.
A második év várható piaci tendenciáinak elemzése során azt állapították meg, hogy a törzsrészvények forrásokon belüli aránya 60 %, várt hozama évi 20 %. A saját források között szereplő elsőbbségi részvények aránya a forrásokon belül 0,3, várt hozama évi 15 %.
Az Rt. működését 10 %-ban hitelező finanszírozza, melynek évi költsége 14 %.
A piac tökéletes. Az Rt. eszközeinek szerkezete és azok kockázata a két év során változatlan.
Feladatok:
a) Mekkora a Részvénytársaság tőkeköltsége?
b) Mennyi az első évben a saját tőke hozama?
Megoldás
Tőkeköltség, tőkeszerkezet – 02
Egy társaságnak 300 ezer db részvénye van forgalomban. A társaság a következő évben részvényenként 300,-Ft osztalék kifizetését tervezi. Előzetes számítások szerint az egy részvényre jutó nyereség várhatóan 800,-Ft lesz. A vállalat következő évi beruházási terveinek tőkeszükséglete 600 millió Ft.
Feladat:
Külső forrásból mennyi saját tőkét kell szereznie a vállalatnak, ha fenn kívánja tartani a jelenlegi tőkeszerkezetét (amelyben az adósság 40 %-ot, a saját tőke 60 %-ot képvisel), és a tervezett osztalékot is ki akarja fizetni?
Megoldás
Tőkeköltség, tőkeszerkezet – 03
A Vasmacska művek két egysége a Vasgyár és a Macska-üzem. A Vas egység értéke 100 MFt, az iparági elvárt hozama 20 %. A Macska egység értéke 200 MFt, az iparági elvárt hozam 30%. A vállalatot 30 %-ban kockázatmentes hitelből finanszírozzák, ennek elvárt hozama 10 %.
Feladatok:
a) Mekkora a vállalat eszközeinek és a saját tőke átlagos hozama?
b) Hogyan alakul a saját tőke elvárt hozama, ha a vállalat további 100 MFt-ot fektet a Macska egységbe, és ezt további kockázatmentes idegen forrás bevonásával finanszírozza?
Magyarázza meg az elvárt hozam változásának okait!
Megoldás
Tőkeköltség, tőkeszerkezet – 04
A Szépség Rt. két részlege közül az egyik parfümöt, a másik krémeket állít elő, az egyes divíziók értéke a vállalat értékének a fele. A vállalatot 40%-ban kockázatmentes hitelből finanszírozzák. A parfümgyártás becsült bétája 1,1, a krémgyártás becsült bétája 1,8. A kockázatmentes hozam 4%, a becsült piaci kockázati díj 10%. Feltesszük, hogy a becslések pontosak és a CAPM helyesen írja le a tőkepiacok viselkedését.
Számítsa ki:
a) a vállalati eszközök és részvények bétáját,
b) a vállalat tőkeköltségét,
c) a vállalati részvények elvárt hozamát.